A kínai gyógyszereket használják betegségek megelőzésére és gyógyítására egyaránt. Alapanyagai főleg a természetben előforduló gyógyhatású növények, állati eredetű anyagok, ásványok, de vannak vegyi eljárással feldolgozott gyógyszerek és biokészítmények is. Már évezredekkel ezelőtt tudták, hogy gyógyhatású növényeket és állati eredetű anyagokat használhatnak fel a betegségek gyógyításában. Elnevezésük akkor lett „kínai”, amikor Kínába eljutottak az európai gyógyszerek is, ezzel különböztették meg a különböző medicinákat egymástól.

Rövid kínai gyógyszertörténelem

A kínai történetírásban feljegyeztek egy szájhagyomány útján terjedő mondát, amely szerint Shen Nong császár saját maga kóstolta meg a növényeket, és előfordult, hogy napi hetven mérgező növényt talált. Régen a kínai emberek a betegségek elleni küzdelemben folyton gyógyhatású növényeket kerestek, a bevált gyógyszerek receptjét aztán továbbadták utódaiknak.
A Xia-, Shang- és Zhou-dinasztia idején (az időszámítás előtti 22. századtól 256-ig) már voltak Kínában gyógyhatású borok és gyógyitalok. A Nyugati-Zhou-korban (az időszámítás előtti 11. az időszámítás előtti 771-ig) írták a Shi jinget (Dalok könyvét), amiben az első feljegyzések találhatók a gyógynövényekről. A most fellelhető könyvek közül a Nei Jing (szabadon „A fizika könyvének” fordítható) volt a leginkább elméleti alapkönyv, amely szerint az embert nem választhatják el a természettől. Az emberi szervezetben is ellentétes erők harca folyik, ezek ingadozása, és kimenetele határozza meg az egészséget, illetve a betegséget, ezért „a lehűlés ellen felmelegítéssel, a hő ellen lehűléssel” kell fellépni. A Nei Jingben az áll: minden természeti folyamat 5 alapelem átalakulásra vezethető vissza. Az 5 átalakulási fázis középpontjában e különböző elemek átalakulása, illetve egymásból való kialakulása és legyőzése áll. Az öt alapelem: a tűz, a víz, a föld, a fém és a fa. Ez az elmélet végig érezhető a kínai gyógyszerelméletekben.
A mostani gyógyszerkönyvek közül a Shen Nong Ben Cao Gang Mu, a Gyógynövények jegyzéke a legrégebbi, a feltételezés szerint az időszámítás előtti 221 és időszámításunk utáni 220 között keletkezhetett. A könyv 365 gyógyhatású növényről ír, s az addigi tapasztalatok alapján állították össze. Megjelenése a kínai gyógyszertudomány születését és fejlődését jelzi.
Az időszámításunk szerinti 618 és 907 között uralkodott Tang-dinasztia fejlett gazdasága előrevitte a kínai orvostudomány fejlődését. A kormány irányításával szerkesztették a világ történetének első gyógyszerészeti gyűjteményt a Tang gyógynövénylexikont, amely 850 gyógynövényről szól rajzzal és táblázattal.
Az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztiában élt a neves orvos, Li Shizhen, akinek 27 évi munkával sikerült az eddigi vívmányok alapján összeállítani az új korszakot nyitó Ben Cao Gang Mu című gyógyszernövénytant, amely 1892 növényből előállítható gyógyszert sorol fel és ismertet.
1949-ben megalakult a Kínai Népköztársaság, a kormány irányításával és szervezésében hatalmas munkát végeztek a gyógynövények kutatásában, azok pontos vizsgálatában, elemzésében, kémiai felülvizsgálatában és klinikai alkalmazásában. 1961-ben országos kutatások alapján összeállították a Gyógyszerek gyűjteményét. 1977-ben kiadták a Kínai Gyógyszerek Lexikonját, amelyben 5767 növényi medicina, vegyi és más eredetű gyógyszer található. Tartományi szinten is helyi jellegű gyógyszer-gyűjteményt jelentettek meg. Az ország nagyvárosaiban és a tartományi székhelyeken szaklapot és folyóiratokat indítottak. Nemcsak a nagyvárosokban, de a tudományos kutatóintézetekkel közösen és az oktatási intézmények segítségével is szakmai folyóiratokat és lapokat jelentetnek meg.

Folytatás itt:

http://wudangshanhu.5mp.eu/web.php?a=wudangshanhu&o=_1WknebBGL