Önre nyilván nem vonatkozik...

Társadalmunkban egy nagyon különös hangulat, vélemény kezd eluralkodni. Javarészt a fiatalabbak között, de sajnos egy bizonyos helyzetben lévő idősebb korosztálytól is hallani néha ezeket a véleményeket. Miről is lenne szó?

Naná, hogy nyugdíjkérdés. Először a nyugdíjról, úgy általában. Aki hivatalos, bejelentett munkavállaló, az nyugdíjjárulékot fizet. Ha tetszik, ha nem tetszik. Ezt a járulékot a jelenlegi munkavállalók is fizetik.

Ebből két dolog is következik. Az egyik, hogy tetemes összeget fizettem egész életemen keresztül. A másik, nem kevésbé fontos dolog, hogy ezt az összeget csak akkor fizettem, ha dolgoztam. (Bejelentett munkavállalóként.) Ha nagyon kevés évet dolgoztam le, a többit pedig ellógtam, vagy sumákoltam minimálbéren, akkor ugye érthető, hogy nagyon kevés pénzt fizettem a nyugdíjkasszába. Logikus, hogy ennek megfelelően, csak minimális összeget kaphatok vissza. Eddig ugye érthető?

Aki lusta és link volt, annak nincs, vagy kevés a nyugdíja. (Értelemszerűen tisztelet a kivételnek, illetve kivételes eseteknek.) Aki azonban igazolni tudta a negyven év körüli munkaviszonyát, az elfogadható nyugdíjat kap napjainkban is.

Ezzel az idősebb korosztály egyes tagjainak nyavalygásait remélem szinte automatikusan rendbe is tettük. Aki egy életen keresztül nem dolgozott, vagy sumákolt minimálbérre jelentve, az most tényleg ne akarjon akkora nyugdíjat kapni, mint aki negyven éven keresztül becsületesen tett eleget társadalmi kötelezettségeinek.

Sokkal nehezebb a helyzet a fiatalokkal, és a középkorosztállyal. (Előrebocsátom, tisztelet a számtalan kivételnek!) Azt hiszik, a nyugdíjasok ajándékot kapnak a kormánytól. Elfelejtik (talán szándékosan is), hogy a nyugdíjas a nyugdíjából él, ugyanúgy, ahogy a fiatal pedig a keresetéből. Úgy gondolják, hogy mint ajándékot, a nyugdíjas köteles velük (fiatalokkal) megosztani nyugdíját. Erre a nagyon finom pressziótól kezdve, a nagyon durva követelődzéseken keresztül számtalan példát láttam az utóbbi két évben.

Azt még csak megértem, hogy egy fiatal nem bízik abban, hogy a társadalom számára nem biztosít a jövőben nyugdíjat. (Ki mint él, úgy ítél?) Azt azonban már sokkal kevésbé tudom megérteni, hogy a szóban forgó fiatalok, illetve középidősek miért utálják ennyire nyilvánosan, ennyire tüntetően saját szüleiket? Azokat a szülőket, akik felnevelték őket! Az eszükbe sem jut, hogy még néhány év, és saját gyermekeik a példán felbuzdulva lágerbe zárják azokat, akik most saját szüleiket zsigerelik ki anyagilag? (Szülő, nagyszülő, dédszülő, egyre megy!)

Kérem, gondolja át jól ezt a témát az olvasó! Van kiút? Igen, van.

Ha ezt a honlapot Ön figyelmesen olvassa, és megérti üzeneteit, akkor közelebb kerül a megoldáshoz!

2013. január 30.